[19-1] [Archívum]
Már most tudom, hogy engem érdekelni fog. /mHrz, már le akarom cserélni a nevem, de megszokásból mindig ugyanazt írom, feneegyemeg/ |
Majd h sikerül befejezzem a kb 20 elkezdett novellát, akkor szívesen megmutatom annak, akit érdekel, de csakis annak. Pusszantok mindenkit: Találjátok már ki, hogy vajon ki lehettem
Gy.k.: Milla |
Milla, ha szépen megkérlek, közzé teszel még ilyen novellákat? Vagy ha nem is közzé, legalább privátban... Tökre érdekelne:) mHrz |
Köszönöm Zsófi, ez jól eesett. Mondjuk szépnek még senki nem nevezte. őrültnek, pszichiátriai esetnek stb már neveztek miatta, de senki nem mondta, hogy szép a novella. Amúgy vannak még dolgaim, de az is mind "full of depression" ,hogy mindkettőnk által ismert ember szavaival éljek. Ha gondolod keress meg. |
ez nagyon szép novella  van még?:D B zsófi(néha én is feltűnök itt 4hónaponta:D) |
Uhh... Full Depression... háát, érdekes sztori volt... /C. Larten- szóval één/ |
| Egyszer volt egy nagyvárosi picilány. Egész életében úgy élet, mint mások, néha kiborult dolgokon, de semmi egyéb. Teltek az évek és a picilány cseperedett. Abba a korba lépett, mikor azt hitte, övé a világ és szinte mindent megtehet. Vidám volt, mosolygós, mindenkivel jóban volt egészen addig a napig, amíg meg nem változott az élete. A kapun egy idegen lépett be, akin a picilány szeme azonnal megakadt. Fura érzés tört fel benne, amit azelőtt még sohasem érzett. Azt hitte, hogy ott szakad meg a szíve, ahol áll és, hogy többé képtelen mozdulni. Csak álldogált mozdulatlan, míg valaki el nem rángatta. Egész nap az idegen járt a fejében, csak nézett maga elé és semmi nem jutott el a tudatáig, ami aznap történt. Napok teltek el, mikor újra látta az idegent és ismét érezte azt a furcsaságot, amit az első találkozás óta csakhogy ez hevesebb volt, mint eddig. A szíve majd kiugrott a helyéről, oly gyorsan vert. Majd ismét egy fura rántás a karján és megint máshol találta magát. Minden vágya az volt, hogy örökre az idegennel maradhasson, hogy ne rángassák el tőle soha többé. Napok repültek el a picilány feje felett, minden nap újabb fura érzéssel a szívében. A napokból hetek lettek, a hetekből pedig hónapok, amikor egy barát rohant lefelé a lépcsőn a picilány nevét kiabálva.
"-Figyelj, tudod, hogy hívják a hercegedet?
- Persze, Dani...
- Aha, de mi a teljes neve?
- Dániel...
-Felejtsd el, nem. Gyere, mutatok valamit..."
És a barát felrángatta a picilányt a lépcsőn, hogy megmutasson valamit, ami talán elveszi a picilány kedvét az idegentől. A barát nagyon féltette, hiszen semmit nem tudtak az idegenről... Viszont picilánynak eszébe sem jutott elfelejteni az idegent, most már biztos volt benne, hogy tennie kell valamit, különben megszakad a szíve. Felkereste egy barátját, akiről tudta, hogy jóban van az idegennel. Beszélgetni kezdtek, majd a barátnak feltűnt, hogy valami nincs rendben, rá is kérdezett, hogy mi baj és a picilány elmesélte, hogy a szíve napról napra hevesebben ver, valakiért. Erre a barát kérdezősködni kezdett, hogy ki az, de a picilány nem akarta neki elmondani, félt, kinevetné. Majd amikor a barát az idegenről kérdezte kifakadt és elmondott mindent a barátnak, aki felajánlotta, hogy ad egy lehetőséget a picilánynak és az idegennek, hogy jobban megismerjék egymást. Megíégrte a picilánynak, hogy az idegen is ott lesz azon a bizonyos szülinapi partyn. A picilány nagyon örült ennek, csak sajnálta, hogy messze van még az a party. Több, mint egy hónap volt még hátra... Aztán valami ismét megváltozott. Eljött egy olyan nap, amikor a picilány felszabadult, és mosolygott, mindent beleadott a röplabdába és a hangját is kikiabálta a kosármeccsen szurkoláskor. Igen, sportverseny volt egész éjjel az épületben és a picilány elhatározta, hogy jól fogja érezni magát és úgy is lett. Nem is gondolt az idegenre, hónapok óta először, mikor az szembe jött vele a folyosón. A picilányban ismét megmozdult valami, ami egy mosolyként tükröződött az arcán az idegen felé, de nem törődött vele, csak folytatta a dolgát. Abban a pár órban sokat látta az idegent és egyre több pillantást és mosolyt váltottak ám a picilány nem gondolkodott el rajta, csak ütötte a labdát, emelte a matracot és nézte a filmet. Aztán az idegen leült mellé és egy másik ismeretlennel kezdett beszélgetni, aztán a társa eltűnt és a picilány azt vette észre, hogy egyre gyakrabban tekint az idegen felé. Aztán egyszercsak azon kapta magát, hogy az idegen bemutatkozott neki és éppen puszit nyom az arcára. A picilány az idegen sapkájában ment ki a többiekhez, akik csodálkozva vették észre, hogy mit keres nála az említett tárgy. Ekkor már nem lehetett levakarni a molsoyt a picilány arcáról. Ezután gyors egymásutánban következtek az események. Az idegen, aki már nem is volt olyan idegen nem tudta levenni a szemét a picilányról, picilány barátnője mondta, hogyha köztük lesz valami, akkor ő távozik a színről, mert neki is tetszik az idegen, de látja, hogy az idegennek meg picilány kell. Aztán picilány azt vette észre, hogy az idegen ölelgeti az udvaron, hogy már nem is foglalkoznak mással, csak egymással. Hajnalban kettesben mentek ki sétálni az épületből, mikor kinyitották a kaput, akkor az idegen megfota a picilány kezét és ölelésekkel, puszikkal árasztotta el. A picilány felhőtlenül boldog volt. Még aznap elcsattant az első csók és a picilány végre teljesnek érezte magát, állandóan mosolygott és másoknak is segített mosolyogni. Így teltek a napok, a hetek. Sokan eltávolodtak picilánytól, állításuk szerint azért, mert picilány megváltozott. Hogyne változott volna, hisz szerelmes volt. Két hónap telt el így, felhőtlen boldogságban, aztán beütött a villám. Az idegen nem törődött a picilánnyal, ha tehette, elkerülte. A picilány szíve meghasadt, ahogy látta, mi történt, de nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Teltek a hetek és a hetekből hónapok lettek. A picilány nem bírta tovább a szótlanságot és írt egy levelet. Gyors kézírása, alig volt olvasható a fakó papíron, de úgy érezte, muszáj leírni és minél hamarabb. Befejezte a levelet és vérével pecsételte le. Azzal a vérrel, amit szerelméért áldozott fel, azt a vért, ami életben tartotta. Utolsó erejével még a levél aljára írta: "Mindig is szeretni foglak". És ájultan terült el a földön. Másnap reggel vették csak észre, de már késő volt, szülei könnye áztatta a padlószőnyeget. Megtalálták a levelet és azonnal tudták, kinek szól. Át is adták neki és mondták, hogy kötelessége ott lenni a temetésen. Az idegen azt hitte rosszul hall, nem hitte el, hogy ezt tette a picilánnyal, de a temetésre nem ment el. Hetekkel később ment csak el a temetőbe, és telerakta a sírt virágokkal és gyertyákkal. Tudta, hogy a picilány imádja a virágokat.
A temető biztonsági őre csak egyetlen lövést hallott és mikor odaért a vérbenfekvő fiú mellett csak egy papírcetlit talált.
"Ha már voltam olyan hülye és lemondtam arról, hogy mellette éljek, legalább mellette lehessek halott....." |
| Eszünkben sincs, Milla, bármi legyen is az, de nincs rosszabb, mint a be nem fejezett sztorik... Minket érdekel... mHrz |
| Hát ezz úgy volt, hogy elkezdtem írni, hogy ne legyen csend itt sem. Aztán rájöttem, hogy a végét nem írhatom le, mert az elésg depresszív és nem akarom, hogy ilyeneken gondolkodjatok.
Milla |
Ez olyan volt, amit az előbb írtál, mint az a fílm, amit nézek 2 óra hosszáig, és a végén kiderül, hogy semmi se derül ki, mert a rendező rám bízza hogy fejezzem be magamban a történetet ahogy akarom :(
Laci |
| Egyszer volt egy nagyvárosi picilány. Egész életében úgy élet, mint mások, néha kiborult dolgokon, de semmi egyéb. Teltek az évek és a picilány cseperedett. Abba a korba lépett, mikor azt hitte, övé a világ és szinte mindent megtehet. Vidám volt, mosolygós, mindenkivel jóban volt egészen addig a napig, amíg meg nem változott az élete.
A kapun egy idegen lépett be, akin a picilány szeme azonnal megakadt. Fura érzés tört fel benne, amit azelőtt még sohasem érzett. Azt hitte, hogy ott szakad meg a szíve, ahol áll és, hogy többé képtelen mozdulni.
Nah jó nem folytatom. Pusz
Milla |
| Már válaszoltam is rá. Ezek szerint nem is olvastad. :( Laci |
| Nah, én meg asszem múlt szombaton... vagy vasárnap:)... Azt megkaptad?/mHrz/ |
| Utoljára múlt hónap 16-ám küldtem emailt - 3 hét - amire még nem válaszoltál. Pedig történt veled egy s más. :( Laci |
| Nem igaz!!! Csak... mindegy, ezt itt kicsit bonyolult lenne elmagyarázni... írok e-mailt, azt is már vagy 3 hónapja hanyagoljuk... /mHrz/ |
| Az a "d" betű illegális, nem tartozik oda :) Laci |
Látom Zsófi itt letanyáztál, és hozzám már (sdzinte) nem is jársz. :(
Laci. |
| És aki jár ide azok is csak mi vagyunk. Senki más... Senki... Mint a westernfilekben, csak a banditák mernek mászkálni a városban.
Milla |
| Ööööö... hát igen... monndjuk nem sokan nézhetnek idiótának... tekintve, hogy alig járunk ide:) /mHrz/ |
[19-1] [Archívum]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés